A finn melodikus death metal húzónevei elkészítették kilencedik stúdióalbumukat.


Két év után tért vissza a stúdióba Finnország vezető metal bandája, a Children Of Bodom, és nem egy könnyen emészthető anyagot tettek le Alexi Laihóék. A felvételek már Roope Latvala gitáros nélkül zajlottak, így a banda jelenleg négy főből áll, de ez egyáltalán nem érződik a lemezen. A gyűlölet tablettát ezúttal is vodkával lecsúsztató négyes, az I Hurt című nótával nyit, és máris megkapjuk, amire vártunk, kőkemény metalt az arcunkba. Kár is a szót vesztegetni, mert máris érkezik a második a tétel, a My Bodom, és ez már súlyosabb, ugyanakkor valamivel lassabb mint a nyitódal, de mégis kaparja az ember torkát, mint a rozsdás zsilett. A harmadik dal a már a megjelenés előtt ízelítőül kiadott Morrigan, ahol igazán kicsúcsosodik a szinti, és megjönnek a semmihez sem hasonlító Bodom-dallamok is, ám aki ismeri a bandát, annak déja vu érzése lehet, mert mintha ezt a dalt már hallottuk volna minden lemezen legalább kétszer. Apró önismétlés, de ha átszaladunk rajta, máris megkapjuk a korong leggyorsabb nótáját, Horns címmel. Alexi hangja ismét szakít, a dobok mögött ülő Jaska pedig mintha dobverő helyett fatuskót használna. Gyorsan lepereg ez a 3 és fél perc is, mire rákapnánk az ízére már jön is a vége főcím.

A Prayer For The Afflicted menetrendszerű imája után jön a címadó tétel, az I Worship Chaos. Alexi ha eddig nem tette, hát most leüvölti a csillagokat a sötét égboltról, s bevonul a káosz a stúdión keresztül a lejátszónkon át, a négy fal közé. Sajnos mintha ezzel véget is ért volna a küldetésük, s a káosz elhozatalával kis időre nyugovóra térnek hőseink. A Hold Your Tongue csak a szóló miatt marad emlékezetes, de a saját árnyékát itt már nem tudja átlépni a csapat, s ebből a Suicide Bomber rángatja ki őket újabb 3 percével. Eszelős „ének” mellé, jófajta gitárjáték is társul, és ismét előtérbe kerül a jól ismert Bodom-stílus, a maga melodikus hatásaival, a durvulat pedig a tetőfokára hág. Vissza az ősidőkbe típusú dal ez, jófajta, levadászlak-ha-addig-élek-is ízzel. Az All For Nothing a lemez leghosszabb tétele, egyben a legunalmasabb is, mintha elvesztegetett idő lenne a majd’ 6 perc mit az ember rászán. Ebből már nem lehet jól kijönni, de megpróbálják még a srácok minden erejüket bevetni az utolsó, Widdershins című dalba. Bár ismét előveszik az ipari reszelőt, valami mégis hiányzik a dalból. Teljesen felejthető alkotás, ami nem csoda, hogy az album záró tétele lett.

Az extra kiadásra még ezen kívül felkerült három feldolgozásnóta is, melyek már az érthetetlenség határát súrolják, nincs rá találóbb kifejezés. A Plasmatics nevű amerikai shock-punk (magukat jellemzik így) banda Mistress Of Taboo című dalát még jellemezni is kényelmetlen, a Bodomtól pedig egyenesen vérlázító hallgatni. Feldolgozásoknak akkor van értelmük, ha nem elvesznek a dalokból, hanem hozzáadnak az eredetihez, ám ez most nem sikerült. Ahogy a második, Kenny Loggins-féle Danger Zone is igen erőltetett. A Top Gun betétdalaként elhíresült dal olyan mintha egy berekedt Billy Idol énekelte volna fel, pedig a jó öreg angol rockernek is megvan a sajátos, könnyen felismerhető orgánuma. A lemezt végképp lezáró Black Winter Day az Amorphis kottájából már a vétek kategória. Hiányzik a dalból az eredeti súlyossága, és voltaképpen az értelme is. Jobb ezeket a feldolgozásokat kihagyni.

Összességében amilyen energikusan indul a lemez, annyira laposodik el féltáv után, s a végén sajnos már-már szinte paródiába fullad. Bármennyire is fájó, az egyik legeredetibb metal banda, mely felkavarta anno az állóvizet, ezzel a lemezzel még várhatott volna egy-két évet. Izzadságszagú lett a végeredmény, és csak remélhetjük, hogy sokak kedvence újra visszatalál a régi útra. Régi nagy favorit nálam a Children Of Bodom, s első öt lemezük közül valamelyik mindig belesüvölt a fülembe, ám ezt még emészteni kell egy kicsit. Talán nem is kicsit.

7/10 pont

Kapcsolat

  • Music Ring zenei portál
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +36 30 322 3017